A filozófia

A filozófia neve görög eredetű, mint majdnem minden tudományé, és szó szerint a "bölcsesség szeretet"-ét jelenti. A "philein" (szeretni) és a "szopnia" (bölcsesség) szavak összetételéből származik. A "philoszophosz" megjelölés a bölcsességet szerető emberre vonatkozott. Az a bölcsesség pedig, amelyről szó van benne, a teljes tudás, ami a görögök felfogása szerint oly fenséges valami, hogy csak az istenség és nem az ember lehet birtokában. Ezért az ember osztályrésze csupán a bölcsesség szeretete, a teljes tudás megszerzésének a vágya, s így a filozófia alapjában véve örök kutatás. Tárgya a világegész megismerése, mert az egész tudás csak az egész valóságra irányulhat. S ahogy a világegész egyetlen nagy összefüggő rendszer, épp úgy a róla szóló tudás is ilyen tudásrendszerben tárul föl előttünk.

A tapasztalat azonban nem foghatja át a világegészet, hanem csak ennek a töredékeit. A filozófia ennél fogva nem lehet tisztán tapasztalati tudás, hanem ennek a kiegészítése, a tovább építése, amely úgy megy végbe, hogy elménkkel tudásunk azon a szálain következtetünk tovább, amelyek a töredékes tapasztalat adottságainak egységbe tartozását igazolják. Ezért az elvek felé visszahajló, reduktív nyomozással a világ ősi alapvető egységét kutatjuk, s ezt az ismerési módot filozófiai spekulációnak nevezzük. E spekuláció racionális elvekre támaszkodik és eredményeként föltárul a kutató ész előtt a világnak egy egységes, minden részében összefüggő és egymást kiegészítő víziója. Ebben a vízióban értelmet nyer aztán a valóságnak minden mozzanata. Természet és ember egyaránt megtalálják benne a maguk létének értelmét. Ha tehát pár szóval meg akarjuk jelölni, hogy mi a filozófia, azt fogjuk mondani, hogy a világnak és benne az embernek racionális elvekkel igazolt egységes víziója.

A kínai filozófia kialakulása

Egyiptomban és Mezopotámiában a zsarnokság, a papi kasztok nagy hatalma, a vallási rendszer lehetetlenné tette az önálló bölcselet kialakulását. Ezzel szemben Indiában és Kínában (i.e. III-II. ezred) a despotikus központosítás nehézségekbe ütközött, ugyanakkor a patriarchális-mágikus hagyományok rendkívül erősek voltak. Kínában a papi réteg és a vallási rendszer hiányzott. A központosított irányítás hiánya kedvezett az önálló gondolatok, gondolatrendszerek kialakulásában, fejlődésében.

Kelet-Ázsiában jött létre a Kínai Birodalom, India szomszédságában. A hatalmas birodalom egyes részei eltérően fejlődtek. Éltek itt pásztor és vadásznépek a peremterületeken, ugyanakkor volt fejlett városi kultúra is, ahol a kézművesiparral, a bronzöntéssel, a len- és kenderszövéssel foglalkoztak. Egy császári hivatalnok megszerkesztette a több mint 2000 jelből álló írásukat (a teljes jelkészlet eléri a 44000-et).

Az i.e. III. évszázad közepén szigorúan központosított államot hoztak létre egységes mérték-, súly-, pénz- és írásrendszerrel, valamint mindenkire érvényes törvénykönyvvel. A tartományok élén polgári és katonai kormányzók álltak, akiket a császár a főembereivel ellenőriztetett.

A birodalmat utak, öntöző- és hajózható csatornák rendszerei hálózták be. Megépítették a nomádok betörései ellen védelmet nyújtó Nagy Falat. Mezőgazdaságát öntözéses gazdálkodás jellemezte, megjelent a vetőgépszerkezettel ellátott eke is. Kézművesipara híres volt vaskészítményeiről, de a legmagasabb színvonalat a selyemipar érte el.

Jól ismerték a csillagászatot, a matematikát és az orvoslást. Volt csillagkatalógusuk, az égitestek mozgását bemutató planetáriumuk, földrengésjelző készülékük. Már i.e. 204-től pontosan ki tudták számítani a Halley-üstökös megjelenésének időpontját. A matematikába ők vezették be a negatív számokat. Ismerték a mágnesességet, iránytűt használtak, feltalálták a puskaport, a rakétát, a papírgyártást. Ők használták először íróeszközként a grafitot és a tust.

Kínában az i.e. IV. század körül az univerzizmus volt jellemző. Ez egy filozófiai és kulturális tanrendszer, melynek lényege az egyetemesség, az univerzalitás. Két irányzat együttese alkotta az univerzizmust: a Taoizmus és a Konfucianizmus.

A nemzetségi szervezet felbomlása és a császárság kialakulása (i.e. 221) közötti időszakot nevezhetjük a kínai filozófia klasszikus korának. A korszak legfőbb társadalmi problémája, hogy a sok kis patriarchális fejedelemség egyesüljön-e egy egységes önkényúri rendszerben. További kérdésként fogalmazódott meg, hogy ha a központosítás megtörténik, akkor az egyén szolgálja-e ezt a rendszert. Egy, olyan társadalomban, ahol az egyén (individuum) érdekeit, jogait a közösség érdeke nem sértheti, központi kérdéssé vált a császári közösség szolgálata.

Az első filozófiainak tekintett írások a Su king (írások könyve) és a Ji king (Változások könyve) - i.e. VIII-VI. század - amelyek eredetileg szertartási és jóskönyvek voltak. Világképük: az egyetemes összhang szerint egymásnak megfelelő, égi és földi, természeti és emberi világban a két alapelv, a jang (a magasság, fény, erő, kezdeményezés, megtermékenyítés férfias elve) és a jin (a mélység, árnyék, nyugalom, odaadás, befogadás nőies elve) váltakozik, mégpedig az örök törvény, a tao szerint.

A taoizmus

A taoizmus a kínai filozófia egy formája, amelynek az alapvető célja egy hosszabb, egészségesebb, boldogabb és bölcsebb élet. A taoizmus az élet minden szempontját nyolc különböző részre osztotta (a taoizmus nyolc pillére): a filozófia, a revitalizáció, a kiegyensúlyozott táplálkozás, az elfelejtett ételek, a gyógyítás művészete, a nemi bölcsesség, a hatalom (tudás), és a szerencse tao-jára. A tudás tao-ját az életen át tartó célok elérése, és a világegyetemmel harmóniában való lét irányította.

A taoizmus elutasítja a nemzetségi viszonyok legcsekélyebb megbomlását is. Klasszikus könyve a Lao-ce (i.e. IV. század), mely később új címet kapott: Tao te king (Az út és erény könyve), míg az eredeti címet (jelentése: öreg mester) a mű szerzőjeként kezdték emlegetni. A tao Lao-ce szerint a természetes világrend, melyet a bölcs ember csupán szemlélni kíván, hiszen ez úgyis és minden körülmények között érvényesül magától is.

Lao-ce

A kínai hagyomány szerint Lao-ce az i.e. VI. században élt és Konfucius idősebb kortársa lett volna. Ámde Sze-ma Csien, a nagy történetíró az i.e. I. században csak egy teljesen megbízhatatlan és ellentmondásos kis biográfia félét tudott összeállítani róla. Minthogy azonban a legenda is értékes információkat nyújthat a maga módján, érdemes felidézni Sze-ma Csien mondatait: Lao-ce Csu fejedelemség Ku kerülete Li járásának Csüzsen nevű falvába való volt, a személyneve Er, az adott neve Tan, családneve pedig Li. Csou fejedelmének könyvtárában volt hivatalnok. Amikor Konfucius Csou-ban járt, érdeklődött Lao-cétól a szertartások felől. Lao-ce azt mondta neki:

Akikről beszélsz, azok az emberek a csontjaikkal együtt már rég elporladtak, csak szavaik maradtak meg. A nemes ember pedig, ha találkozik az alkalommal, akkor fogaton jár, de ha nem, akkor fején cipelve batyuját gyalog ballag. Azt tanultam én, hogy a jó árut el kell rejteni, mintha nem is volna, a kiteljesedett erényes nemű ember pedig viselkedjék úgy, akár az ostoba. Vesd el magadtól gőgödet és sokféle vágyadat, a szépség utáni áhítozásodat és zabolátlan becsvágyadat, mert ezek egyike sem válik javadra. Ennyit mondhatok neked és nem többet.

Konfucius kijővén tőle így szólt tanítványaihoz: Ismerem a madarak röptét, a halak útját a vízben, az állatok járását. A szaladókra jó a háló, az úszókra a varsa, a szállókra a nyíl. Ám a sárkányról nem tudom, hogy száll fel szelek, felhők hátán az égre. Ma találkoztam Lao-céval, s ő olyan, akár a sárkány.

Lao-ce tökéletesítette magát az út és erény ismeretében, de tudományát elrejtette, névtelen igyekezett maradni. Hosszú ideje élt már Csou-ban, s látta, hogy az ország hanyatlik, elhatározta hát, hogy elmegy. A (nyugati) határra érvén a határkapu őre megörült neki, s így szólt: Uram, ha már el akarsz vonulni a világból, kérlek, írj nekem egy könyvet. Lao-ce ekkor megírta könyvét két részben az Útról és Erényről, több mint ötezer szóban, és elment. Senki sem tudja, hol végezte.

Sze-ma Csien ezután még két Konfucius-kortárs személyt említ meg, aki esetleg Lao-céval azonosítható, majd leszögezi: A világon senki nem tudja, hogy mindez így volt-e vagy sem, hiszen Lao-ce elrejtőzött bölcs volt.

A Lao-cénak tulajdonított híres költemény jobb megértéséhez tudni kell egyet s mást a korról. A kínai társadalom ókorát, melyet a nevezetes Csou dinasztiáról (i.e. XI-III. sz.) szoktunk emlegetni, nem szabad az európai, görög-római antikvitás mintájára elképzelni. Az ókori Kínában a földművelő faluközösségek megadóztatásával, részben közös érdekeiket szolgáló közmunkák megszervezésével és persze hódítások útján jöttek létre először kisebb fejedelemségek, majd birodalmak. A Csou-kor második felének versengéseiből és hadakozásaiból pedig végül maga a Középső (vagy központosított) Birodalom. Ez az adózásra épülő állam természetesen mind nagyobb létszámú hivatalnokságot igényelt és tartott el.

Nos, Konfucius és iskolája éppenséggel ennek a hivatalnokságnak az ideológiáját fogalmazta meg: egy olyan kormányzástant és etikát, amely szigorúan rögzíteni igyekszik mindenkinek a "maga helyét" a patriarchális és bürokratikus hierarchiában.

Természetesnek kell tartanunk, hogy Konfucius tanításait a kor írástudói egyáltalában nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel, sőt már igen korán kritikusai és ellenfelei támadtak. Viszonylag korán kialakulhatott az a magatartás is, amelyet már a "Lun-ju" XVIII. fejezete példáz a "visszavonult bölcsek" legendáival, s amelynek nagyon egyszerű lényege az, hogy hivatalt viselni pedig nem kell vagy csak egy bizonyos határig szabad.

A hagyomány szerint a Su king-et és a Ji king-et Konfucius (Kung Kiu, Kung-ci, Kung-fu-ce, latinosán Konfucius, talán i.e. 551-479) állította össze. A fölbomló nemzetségi szervezet konzervativizmusa és a kibontakozó despotikus bürokratizmus kompromisszumát kereső Konfucius műveit az egységes kínai állam első császára, Cin Si Huang-ti elégettette, gondolatait Han-kori összeállításokból ismerjük, ilyen a Lun-ju (Beszélgetések és mondások) című könyv is. A tao nála a hagyományos erkölcsi világrendet jelenti, mely az ő korában már problematikussá vált.

A kínai filozófia aranykora, az i.e. V-III. századig tartó korszaka, egy fejlett kultúrával, társadalmi élettel, erkölccsel rendelkező világhoz kötődött. A kínai bölcseletnek természetesen vari misztikus vetülete - akárcsak a hinduizmusnak és buddhizmusnak -, de a hangsúlyos elem: az intuitív bölcsesség és a társadalmi cselekvés gyakorlati tudásának egysége.

A kínai filozófia két pólusa a konfucianizmus és a taoizmus a társadalmi élettel kapcsolatos szabályokat összegzi (családi kapcsolatok, nevelés, illem stb.), illetve az emberek természetéből következő cselekvéseket fogalmazza meg.

A taoizmus nem annyira, a kulturális tradíciókra építve fogalmazta meg tanait, mint a konfucianizmus, hanem a természet spontán útjait követő ember lehetőségeit járta körül. A kiindulópont, hogy létezik a mindent átfogó teljes valóság, amelynek a sokféle érzékelhető dolog és esemény csupán megnyilvánulása: ez a Tao (út). A tao minden létezés örökkévaló ősforrása. Ez tulajdonképpen nem más, mint az univerzum útja, a természet rendje, a mindent magába foglaló örökkévalóság, a természeti és erkölcsi világ legfőbb vezérelve. Az út ugyanakkor nem statikus fogalom, hanem dinamikus formában fejezi ki a folytonos változást, a mindent átfogó kozmikus mozgást. A természet állandó változását, a ciklusokat azonban csak a bölcsek képesek felismerni, és csak ők képesek cselekvéseiket ezzel összhangba hozni.

Konfucianizmus

A konfucianizmus az i. sz. VI. században, Kínában létrejött jelentős vallási irányzat mely Kung Fu-ce tanításain alapul. Kung Fu-ce a taoizmussal szemben lépett fel bár az ő világképének középpontjában is a tao áll. Szerinte a tao-nak nincs mágikus ereje, a tao végzetszerű hatalom, amelyet emberi erő nem befolyásolhat.

A tao az emberi magatartást is megszabja. Kívánatos vonásoknak tartja: a jóságot, igazságot, fegyelmezettséget, értelmességet és őszinteséget. A tao, mint örök erkölcsi törvény, benne él az emberben, ezért az ember természeténél fogva jó. Ez az eredeti állapot azonban megbomlott, helyreállításához az erkölcsi követelmények betartása mellett az ősi vallásos szertartások gyakorlására is szükség van. Különösen nagy hangsúlyt fektet az ősök tiszteletére, ami meghatározta a konfucianizmus fő erkölcsi tanításait is. Ezek: a fiú köteles megadni az illő tiszteletet az apjának, a fiatalabb testvér tisztelettel és alázattal tartozik az idősebb testvérnek, a feleség köteles megadni a tiszteletet a férjnek, az ifjabb barát az idősebbnek, az alattvaló a felettesnek, és mindenki köteles magát aláverni a császárnak.

Az i. e. III. század közepén a hatalmon lévő Cin-dinasztia fellépett a konfucianista tanításokkal szemben, mert az gátat vetett hatalma abszolút kibontakoztatásának. A hatalomra kerülő Han-dinasztia vette pártfogásába a vallást, sőt államvallássá tette. Kung Fu-ce mestert isteni rangra emelték, tanításait írásba foglalták, megszerkesztették. 1911-ig, a császárkor végéig megőrizte államvallás jellegét.

Konfucius (Kung-ce)

Konfucius a kínai filozófia legjelesebb alakja, szentként tisztelt bölcs, a konfucianizmus, a kínai morálfilozófia megalapítója. Eredeti neve Kong Qiu vagy Kong Zhongni, tiszteleti neve Kongzi vagy Kong-fuzi. Lu fejedelemségben, Zou városában (a mai Shandong tartomány területén) született i. e. 551-ben, és i. e. 479-ben halt meg Qufu-ban, Lu fejedelemség fővárosában, ahol idős korában telepedett le, és alapította meg iskoláját.

Noha maga Konfucius egyetlen írásba foglalt művet sem hagyott maga után, de a kegyes utókor több, később kánonba foglalt, szentszöveg összeállítását illetve szerzőségét tulajdonítja neki. Konfucius már kora gyermekkorában elveszítette apját (apja hetvenéves korában házasodott), és anyja nevelte fel, de hamarosan ő is meghalt. Tanulmányokat folytatott és 19 éves korában házasodott meg. Több éven ált szolgált különféle hivatali tisztségekben, különböző fejedelemségek uralkodóinak szolgálatában.

Majd híres tanítóvá vált, és mindenfelől özönlöttek hozzá a tudást szomjazó tanítványok. A hagyomány 3000 tanítványról, és 72 leghíresebb követőjéről tud. Közvetlen utódait a mai napig számon tartják. Számos templomot emeltek tiszteletére, melyekben időről-időre áldozatot mutatnak be szellemének. Tisztelete Koreában is igen elterjedt és népszerű.

Konfucius munkássága

Konfucius tudós volt, aki az ókori hagyományokat tiszta és hamisítatlan formában akarta átadni az utódoknak, továbbá morálfilozófus, aki mind az egyén élete, mind az állam kormányzása számára örök normákat tanított. Ebből következően a konfuciánus iskola mértékadó iratai tartalmaznak olyan szövegeket, amelyek korábbi időkből származnak, és Konfucius és tanítványai csupán összegyűjtötték, rendezték, közreadták őket, valamint olyanokat, amelyeket Konfucius és követői maguk írtak. Az általánosan mértékadónak elfogadott könyvek két csoportra oszthatók: a kanonikus szövegekre, amelyeket állítólag maga Konfucius dolgozott ki, és a klasszikus szövegekre, amelyeket Konfucius közvetlen vagy közvetett tanítványai jegyeztek le.

Az öt kanonikus könyv (Wu king) a következő:

1. Ji king, Változások könyve: ez állítólag Fu Hi mitikus császárra (i. e. 2950 körül) visszanyúló, másoktól kiegészített és sok tudós által magyarázott misztikus mű, amely a természetfeletti hatalmakkal és azok egymáshoz való kapcsolatával foglalkozik, s főként jóslási célokat szolgál.
2. Si king, Dalok könyve: 305 régi dalból álló gyűjtemény, amelyet Konfucius állított össze nagyobb anyagból.
3. Su king, írások könyve. Ez statútumokat, rendeleteket, nyilatkozatokat és más dokumentumokat tartalmaz, Jao császár korától (i. e. 2350) egészen a Csin-dinasztiából való Mu herceg koráig.
4. Csun ciu, Tavasz és ősz, Konfucius szülőföldje, Lu történetéről írott műve, amelyben morális bírálatot mond az eseményekről
5. Li ki, a Szertartások feljegyzései. A legkülönfélébb vallási és társadalmi szertartásokkal foglalkozik. A Han-dinasztia idején szerkesztett kompiláció, amely azonban részben Konfucius iskolájából származó feljegyzéseken alapul.

A modern sinológia feltételezi, hogy a Változások könyvének legősibb rétegei az i. e. VII. századból származnak, a mű a mai formáját azonban csak az i. e. II. században nyerte el. A Dalok könyvének keletkezési idejét az i. e. VIII-VI. századra teszik, az írások könyve állítólag csak részben nyúlik vissza az i. e. XI-VI. századig; sok részletét, habár régi töredékek felhasználásával, csak az i. sz. IV. században fogalmazták meg, régies stílust utánozva.

A négy klasszikus könyv (Szi Su) a következő:

1. Lun ju, Konfucius tanítványaival folytatott beszélgetései.
2. Ta hio, a Nagy tanítás, rövid, valószínűleg részben Konfucius-tól származó erkölcsi értekezés.
3. Csung jung, a közép mozdulatlansága. A könyv részben Konfucius kijelentésein alapszik, részben unokája műve; a belső kiegyensúlyozottság állapotával foglalkozik; azt a bölcsnek mindig meg kell őriznie.
4. Meng-ci (Meng-ce), a Meng-ce (Meng-ci, latinosán Menciusz) filozófus (i. e. 372-289) tanításait tartalmazó mű. Meng-ce továbbfejlesztette Konfucius tanításait.

Ezekhez a kanonikus és klasszikus művekhez egy sor más írás, valamint gazdag kommentárirodalom járul.

Összefoglalás

Láthatjuk, hogy Kínában mind a taoizmus, mind a konfucianizmus vallássá nőtte ki magát. A központi hatalom azonban az utóbbit fogadta el az állam vallásként. Ebből levonható a következtetés, miszerint Konfucius megtalálta a fölbomló konzervatizmus és a kialakuló császárság kompromisszumát. Igaz, munkásságának sikereit nem láthatta, de tanítványai, követői mind tovább viszik azt.

Nem felejthetjük el azonban, hogy Lao-ce nélkül és az általa képviselt életszemlélet nélkül valószínűleg nem alakulhatott volna ki a konfucianizmus. A taoizmus hívei, követői szintén alapítottak iskolákat. A taoizmusnak, mint vallásnak a megalapítójaként Zhang Daoling-et tekinthetjük (i.sz. I-III. század). Az ő nevéhez köthetjük az Öt Mérő Rizs iskola megalapítását. A másik jelentős taoista iskola a XII. sz.-ban jött létre, mely a mai napig a legdominánsabb irányzatot képviseli: Quan Zhen iskola.

A taoizmust a mai világban már nagyon sok helyen alapul veszik, persze az ősi hagyományokból származtatva. Így például különösen a gyógyászatban - akár az öngyógyítás is - a táplálkozásban, a sikerhez. A Feng Shui alapja is a tao. A taoizmus már nem csak Kína része, hanem a Nyugat mindennapi életében is jelen van.